Szentendre a Dunakanyar kapujában, a Szentendrei szigettel szemben helyezkedik el. Budapest irányából könnyen megközelíthető autóval, hévvel, autóbusszal, vagy akár sétahajó-járatokkal. Művészete és kultúrája rengeteg látogatót vonz egész évben. Kis utcácskái, hangulatos éttermei és látnivalói miatt kedvelt kirándulóhely.
Szentendre története az ókorban
Szentendre és környéke a római korban fontos szerepet játszott a Római Birodalom keleti határának megvédésében. A Birodalom keleti határa ugyanis a Duna vonala volt. A folyam partjain katonai erődítmények húzódtak, a szentendrei Ulcisia Castra, magyarul Farkas-vár is ezen erődítményrendszer, a limes része volt. Az V. század első feléig fennálló erődítmény 1000 fős katonaság befogadására volt alkalmas. A vár körül elterülő településen pedig a katonák családtagjai, valamint a katonaságot ellátó iparosok és kereskedők laktak.
Szentendre határában villák épültek, ugyanis a tartományi székhely, Aquincum közelsége vonzotta a tehetős városi tisztségviselőket, a légió kiszolgált katonatisztjeit és a veteránokat a településre.
Ma a rómaiak emlékét Szentendrén néhány falmaradvány és több utcanév őrzi (pl. Őrtorony utca, Pannónia utca, Római sánc utca, Római temető utca). A római kori útépítések nagymértékben befolyásolták Szentendre szerkezetének kialakulását.
A Római Birodalom az V. században már nem tudott ellenállni a keletről jövő népvándorlás nyomásának, így a limes erődítményeit, így az Ulcisia Castrát is sorra feladta. A népvándorlás során először a hunok, majd a longobárdok, később az avarok foglalták el a területet. A avarok ittlétének legértékesebb emlékei az arany és ezüst sírleletek a VII. századból, amelyet ma a budapesti Nemzeti Múzeumban őriznek.
Szentendre története a középkorban
A magyarok a IX. században foglalták el Szentendrét és környékét. Meghagyták a város ókori funkcióját, továbbra is erődítményként használták.
Az első magyar oklevelekben a Szentendre településnév még nem szerepelt, hanem a város legnagyobb patakjára, a Bükkös-patakra hivatkoztak, de a XII. századra már Szentendre is oklevél kibocsátó székhely lett, neve ekkor latinul, Sanctus Andreas volt.
Szentendre a XIII. században főesperesi székhely, Pilis vármegye egyházi központja lett, ennek oka, kedvező földrajzi helyzete, ugyanis szomszédai Esztergom, Visegrád és Buda az ország legjelentősebb települései közé tartoztak.
1541-ben, Buda elfoglalásakor Szentendre is török kézre került. A százötven éves török uralom alatt a város majdnem teljesen elpusztult, és elnéptelenedett, az összeírásokban is pusztaként szerepel, csak 1684-ben szabadult fel, de néhány évig még a Budát ostromló keresztény seregek felvonulási területe volt.
Szentendre története az újkorban
A szerbek betelepülése Szentendrére már a középkorban megkezdődött, de a törökök kiűzése után vált jelentőssé. A XVII. század végén nagy számban dalmátok és szerbek érkeztek Szentendrére és környékére. A dalmát családok a Szamárhegyen telepedtek le, amelynek emlékét ma a Dalmát utca elnevezés őrzi. A betelepülők hozták magukkal saját vallásukat így Szentendre az újkorban egy templomos településből hét tornyos várossá vált.
A szerbek különböző kiváltságokat kaptak, pl. szabad vallásgyakorlás, iskolaalapítás, nyelvhasználat, adókedvezményeket, így a XVIII. század végére egy virágzó polgárváros alakulhatott ki Szentendréből, amely Mária Terézia uralkodása alatt meg is kapta a szabad királyi város címet.
A város 1872-ben érte el azt a szintet, amikor a falusi jelleg helyett a városias jelleg kezdett dominálni, és mind a közigazgatás, mind az infrastruktúra lehetővé tette, hogy valóban városként működjön.
Szentendre az 1870-es évekig Magyarország egyik legkisebb városa volt, kb. 3–4000 fős állandó lakossággal, de a XX. századtól lakosságszáma dinamikusan növekedni kezdett. A város azóta is folyamatosan terjeszkedik a környező hegyek felé (például Szarvashegy felé), lakossága pedig mára túllépte a 25 000 főt.
Szentendre lakosságról bővebben ebben a cikkben olvashatsz!
Forrás: szentendre.hu, WikiPedia. Szentendre kép: adgostman.
